Kamion raktér riasztó modul

Szállítmányozással foglalkozó cég részére került kifejlesztésre az alább ismertetésre kerülő egység. A modul fő feladata pótkocsik rakterének biztosítása, emellett hőmérséklet monitorozási funkciókat is lehetővé tesz a hozzá kapcsolt fedélzeti számítógép számára.

Azokra a pótkocsikra, melyekre ez az egység beépítésre kerül saját tápellátással rendelkeznek, hogy rendszereik akkor is működőképesek maradjanak, miután lekapcsolták a vontatóról. A tápellátás járműtől függően lehet 12V, vagy 24V. A modulra épített feszültségkonverter ennek megfelelően képes mindkét feszültségről működni.

Amikor a szállított áru esetében fontos szempont a megfelelő hőmérsékleten történő tárolás, azt a szállítás idejére is biztosítani kell. A pótkocsik fel vannak szerelve az ehhez szükséges szabályozó és monitorozó rendszerekkel, viszont ezek offline működnek, így adataikat csak a helyszínen lehet kiolvasni. Mivel ezek a gyártó saját rendszerei melyek eléggé zártak, illetve hitelesített eszközök, így nem volt lehetőség ezekhez csatlakozni. A vontatókba beépített számítógép viszont folyamatosan online kapcsolatban áll a cég szerverével és amint megtörténik egy pótkocsi összekapcsolása a vontatóval, a pótkocsi modulon keresztül azonnal elérhetővé válik a raktérben lévő hőmérséklet. Ezzel a pótkocsi modul szenzorai által mért hőmérséklet már továbbítható a cég online ügyviteli rendszerébe.

A raktér két hőmérséklet érzékelőt tartalmaz, melyek adatát közös adatbuszon olvassa ki a pótkocsi modul. A vontatóban lévő számítógép egy ettől független csatornán keresztül kapcsolódik a pótkocsi egységhez és ezen keresztül van lehetősége lekérni a hőmérők adatait.

A pótkocsi modul ezen túl vagyonvédelmi feladatokat is ellát. Mivel kivétel nélkül merev falú pótkocsikba készült az egység, így a behatolás valószínűsége leginkább a raktérajtókra korlátozódik. Az ajtókba nyitásérzékelő szenzorok kerültek beépítésre, melyek állapotát a pótkocsi modul folyamatosan figyeli. Élesített helyzetben egy ajtónyitás azonnali riasztást vált ki. A nyitásérzékelők figyelése úgy lett megtervezve, hogy az érzékelőkhöz vezető kábelek szabotázsa is detektálható legyen. Tehát a kábel elvágása, vagy vezetékek összezárása is azonnali riasztást eredményez. A riasztás célja, hogy az illetéktelen behatók tevékenységét megzavarja és a környéken lévők figyelmét felkeltse. Erre célszerűen egy sziréna került beépítése. Amennyiben a pótkocsi vontatóval is össze van kapcsolva, a riasztás jelzés a vontató számítógépébe is befut, így az online rendszerben is azonnal láthatóvá válik.

A riasztó aktiválása/deaktiválása rádiófrekvenciás távirányítóval történik, illetve a vontató is képes utasításokkal vezérelni a védelmi rendszer állapotát. A távirányító segítségével a sofőr bármikor képes a rakteret „beriasztani” amikor elhagyja a szerelvényt, vagy épp pihenőidejét tölti a fülkében. A távirányítón továbbá elérhetővé lett téve egy néma pánik és egy hangos pánikriasztás is. Ha a sofőr veszélyhelyzetbe kerül, lehetősége van a helyzet megítélése szerint pánikriasztást indítani. A néma pánik nem aktiválja a szirénát, de azonnali jelzést küld az online rendszeren keresztül a vészhelyzet tényéről. A hangos pánik esetében ezen túlmenően bekapcsol a pótkocsiba szerelt sziréna is.

LED modul előlnézet